•  

  •  

  •  

  •  

  •  

Sokat elárul a dán basszusgitáros, Ida Nielsen tehetségéről és kvalitásairól, hogy 2010 augusztusában Prince meghívta zenekarába, a The New Power Generationbe, amellyel egészen haláláig turnézott. Emellett egy másik Prince-csapat, a 3rdeyegirl tagja is volt. Az utóbbi években szólókarrierjére összpontosított: 2018 őszén jelentette meg Time 2 Stop Worrying (bout the weird stuff) című, az oldschool funkot a nu soullal és a hiphoppal ötvöző lemezét. A dögös-zúzós számok mellett gyönyörű balladákkal is elvarázsol a Nielsen vezette csapat, melyben az együttes vezetője többféle hangszert is megszólaltat. Jutalomjáték kínálkozik itt az olyan nagyszerű neveket felvonultató zenekar számára, mint Liv Warfield, Shelby J, Kuku Agami, Son of Light és Donna Grantis. Nielsen nemcsak lefegyverző technikájú basszusgitáros, hanem zeneszerző és producer is, aki immár négy szólóalbummal büszkélkedhet. 2016 óta turnézik a világ körül The Funkbots nevű zenekarával, és sikert sikerre halmoznak.
A Bassida vagy Ida Funkhouser művészneveken is emlegetett előadó már saját jogán is ünnepelt sztár, de sosem fogja elfelejteni, mennyit tanult Prince-től - legfőképp azt, hogy csak a szükséges hangokat játssza. És Ida minden szükséges hangot eljátszik.
A jazz és a pop egyre elmosódottabb határain elhelyezhető zene május 3-án csendül fel a Müpa Fesztivál Színházában.

Bővebben...


Nyolcvanhat éves korában február 28-án Torontóban elhunyt Ed Bickert kanadai jazzgitáros. Halálát rákos betegség következtében fellépő komplikációk okozták. Bickert pályája jócskán eltért több más kanadai származású jazzistáétól - Oscar Petersonétól vagy Paul Bley-étől, mivel a gitáros sosem akart betörni a New York-i jazzéletbe, karrierje szülőföldjén zajlott. Így is nemzetközi hírnévre tett szert érzékeny játékával, melyet az 1970-es években Paul Desmond oldalán mutatott be. Visszafogottsága lemezkészítéseiben is megmutatkozott: már elmúlt negyven, amikor első saját lemeze megjelent. Az 1932-ben született művész fiatalon részint különböző kanadai zenekarokban játszott, részint fellépett a Kanadába látogató amerikaiakkal: Duke Ellingtonnal, Ruby Braffal és Frank Rosolinoval. 1974-ben Jim Hall ajánlotta be Bickertet Desmondnak, aki a kanadaival vette fel Pure Desmond albumát. Az évtized végén Bickert feltűnt Milt Jackson és Rosemary Clooney együtteseiben is. Mintegy tucatnyi saját lemezt készített, főként trióban és kvartettben, de igazi terepe a kíséret maradt. Miután felesége, Madeline 2000-ben elhunyt, Bickert hivatalosan bejelentette visszavonulását.

Bővebben...



A belga The Wrong Object prog rock zenekart jazzszaklapok is jegyzik, mivel muzsikájukban többek között a Zappa-féle rock/jazz világ is megjelenik. Új stúdiólemezük az Into The Herd címet viseli (MoonJune), és kizárólag új saját szerzeményeket tartalmaz. A tizenöt éve fennálló hattagú együttes, miután olyan muzsikusokkal játszott együtt, mint Harry Beckett, Elton Dean és Ed Mann, most ismét hibrid zenékkel kísérletezik.

Bővebben...


Bejelentették, kik lépnek fel a The Playboy Jazz Festival 2019-es programsorozatában. A fesztivált idén is a Hollywood Bowlban rendezik meg. A mai szokásoknak megfelelően több olyan zenekar és előadó is helyet kap a programban, aki igazából nem sorolható a jazzművészek közé. Hallható lesz a fesztiválon a Kool & the Gang, Boz Scaggs, a Béla Fleck and the Flecktones, a Maceo Parker Big Band, Terence Blanchard, a Cookers, Angélique Kidjo, a Dirty Dozen Brass Band, Benny Golson, a The Family Stone, Sheila E., Terrace Martin és Sona Jobarteh. A néhai Ndugu Chancler dobos tiszteletére rendezett koncerten fellép Patrice Rushen, Ernie Watts, Alphonso Johnson, Terri Lyne Carrington, Doc Powell, Byron Miller, Rayford Griffin, Josie James és TC Carson.

Bővebben...

Február 23-án egy New York-i idősek otthonában elhunyt Ira Gitler, a második világháború utáni amerikai jazzújságírás egyik veteránja. Kilencvenéves volt.
Gitler volt az egyik első szakíró, aki szembenézett a bebop jelentőségével. Az irányzat kialakulását tárgyalja mérföldkőnek számító kötete, a Swing to Bop: An Oral History of the Transition in Jazz in the 1940s (1985).
Hírnevét lemezborítók magyarázó szövegeivel alapozta meg. Az 1950-es években a Prestige Records kiadványainak hátsó borítóján többnyire ő írta az információkat, így sokakat ő ismertetett meg Miles Davis, John Coltrane, Thelonious Monk, Sonny Rollins és más nagy muzsikusok zenéjével. Gitler producerként is dolgozott e kiadónál. Nat Hentoff és Ralph Gleason mellett talán ő volt a modern amerikai jazzújságírás legjelentősebb alakja. Gitler volt az első, aki Coltrane munkásságát elemezte a DownBeat hasábjain – ő lett 1960-ban a magazin New York-i szerkesztője. De számos cikket írt más jazzlapokba is. 1954-ben együtt munkálkodott Leonard Feather brit származású kritikussal az Encyclopedia of Jazz című kiadványon, majd évtizedekkel később, Feather halálát követően Gitler maga jelentette meg a könyv legfrissebb változatát 1999-ben.

Bővebben...

Patandzsali a jóga nyolc ágának első két tagjában, a Jámákban és Nijámákban foglalta össze a „jógikus” lét alapvető szabályait, melyek a követendő emberi viselkedés- és gondolkodásmódokra vonatkoznak. A kétszer öt pontból álló rendszer sok tekintetben hasonlóságot mutat a más kultúrkörökben és vallási irányzatokban megfogalmazott alapelvekkel. A tíz pont tíz zenei tételként szólal meg Fekete-Kovács Kornél legújabb egész estés nagyzenekari darabjában, a Foundations című opusban. Az esten közreműködő Modern Art Orchestra a szerző Fekete-Kovács Kornél művészeti vezetése alatt az elmúlt tizenhárom évben a hazai jazzélet egyik meghatározó együttesévé vált. A kísérletező műhelyként is aposztrofált zenekar a kortárs klasszikus és jazz-zene területén egyformán maradandó koncerteket és lemezeket tudhat a magáénak. Nemcsak olyan neves művészek csatlakoztak hozzájuk, mint Tom Harrell, David Liebman, Bob Mintzer, Rhoda Scott, Adam Nussbaum és Ennio Morricone, de tehetséges fiatal hazai alkotókat is rendre meghívnak, hogy szerzői estjükön bemutathassák kompozícióikat.
Rendkívüli társítás a big band mellett a látszólag különböző irányokból érkező vendégszólisták szerepeltetése. Dés András ütőhangszeres és Fenyvesi Márton gitáros elsősorban az elektronikus improvizatív zenét játszó Effected kvartettben társai Fekete-Kovács Kornélnak. A meditatív, műfaji határok közé nehezen szorítható csapat muzsikáját ezen az esten is megidézik. A különleges tematikájú koncerten vendégszólistaként vesz részt Szalai Péter ütőhangszeres, aki maga is avatott ismerője az indiai kultúrának, a rendkívül sokoldalú Harcsa Veronika, illetve a Kossuth-díjas zongorista, Szakcsi Lakatos Béla. Fekete-Kovács estje március 27-én lesz a Müpa Fesztivál Színházában.

Bővebben...


Ismét Budapestre látogat a világhírű magyar klarinétművész, Dudás Lajos! Május 23-án a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (Bp., Korona tér 1.) lép fel a klarinétos állandó zenei partnere, Philipp van Endert társaságában. A ritkán hallható duó magyar származású tagjával beszélgetés is lesz, melyen részt vesz Deseő Csaba hegedűművész és Máté J. György jazzkritikus. A beszélgetést CD-bemutatóval kötik össze, de a közönség láthatja ez alkalommal a Dudás Lajosról készült német/angol dokumentumfilmet is szinkrontolmáccsal.
Másnap a duó fellép a szlovákiai Ipolyságban (Sahy), majd május 28-án a bécsi Collegium Hungaricumban lehet meghallgatni őket.

Bővebben...

Öt év után újra elhozza kvartettjét a Müpába Branford Marsalis (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, március 5.). Ez alkalommal a dobok mögött régi-új muzsikustársa, Justin Faulkner ül majd, akiről talán nem túlzás kijelenteni, hogy Marsalis felfedezettje. A szaxofon egyik legnagyobb mesterét szokás szerint a mindig új utakat és kihívásokat kereső zongorista, Joey Calderazzo is elkíséri, s vele tart még a Grammy-díjas bőgős, Eric Revis, akinek jellegzetes soundja Marsalis szerint olyan, mint „a végzet hangja”. A háromszoros Grammy-díjas, NEA Jazz Master szaxofonos 1986-ban alapította első kvartettjét, azóta ez az együttes a leginkább meghatározó kifejezési mód számára. Ugyanakkor nem zárkózik el más összeállításoktól sem: kvartettje az elmúlt évtizedekben olyan vendégekkel bővült, mint Miles Davis, Sonny Rollins, Dizzie Gillespie és Herbie Hancock, illetve játszott duóban zongoristákkal, többek közt a kvartettjét is erősítő Calderazzóval. 2015-ben szólókoncertet adott a San Franciscó-i Grace-katedrálisban - a különleges alkalmat az In My Solitude című lemezen rögzítette.
Nyitottságát jelzi, hogy a klasszikus zene sem áll távol tőle: repertoárján megtalálhatók Copland, Debussy, Glazunov, Ibert, Mahler, Milhaud, Ned Rorem, Vaughan Williams, Villa-Lobos és Sally Beamish művei, s szimfonikus zenekarok élén is gyakran fellép. A jazzvilág számára pedig a Branford Marsalis Quartet jelent mércét a virtuóz játékmód, az elképesztően kifejező dallamvilág, a váratlan formai megoldások és a gazdag saját repertoár okán.

Bővebben...

Március 31-ig lehet jelentkezni a Michael Breckerről elnevezett Nemzetközi Szaxofonversenyre. A 2007-ben ötvenhét éves korában elhunyt tenorszaxofonos nevét viselő jazzverseny háromfordulós. A két végső fordulót, melybe nyolc szaxofonos jut majd be, az izraeli Eilatban tartják meg a Red Sea Jazz Festival keretei között augusztus 25-27. között.

A világ egyik vezető jazzénekese, Kurt Elling maga is játszik majd az általa társszerzőként jegyzett musicalben, melyet március első két napján mutatnak be a Lincoln Centerben található Rose Theaterben. A The Big Blind másik szerzője Phil Galdston Grammy-díjas dalszerző. A színpadi mű egy feltörekvő jazzénekesről szól, aki az 1950-es években próbál érvényesülni Chicagóban.

A Magyar Jazz Szövetség idei kitüntetettjei: Szabó Gábor díjat kapott Egri János bőgős-basszusgitáros. Pernye András díjban részesült Halper László gitáros, rádiós újságíró és zenei szakíró. Gonda János díjas lett Borbély Mihály szaxofonos-klarinétos, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszékének tanára. Az elismeréseket április 5-én adják át a Budapest Jazz Clubban, a Magyar Jazz Ünnepe alkalmából.">

embed video plugin powered by Union Development

Bővebben...


Resonance címmel jelentette meg első önálló lemezét Dave Rudolph Tampában (Florida) élő dobos. A lemez anyagát nemrégiben elhunyt muzsikustársa és barátja, Jessica Hiltabidle ihlette. A korábbi sideman most úgy érezte, eljött az ideje, hogy zenekarvezetőként is bemutatkozzon. Kvintettjében helyi zenészeket alkalmaz: Zach Bornheimer tenorszaxofonost, LaRue Nickelson gitárost, Pablo Arencibia zongoristát és Alejandro Arenas bőgőst. A CD-n kilenc Rudolph-szerzemény csendül fel.

Bővebben...

Csemer Boglárka, a kivételesen sokszínű énekes-dalszerző zenésztársaival valódi álomcsapatot alkot a fiatal magyar könnyűzenei tehetségek között. Élőben olyan energiákkal zenélnek, hogy a koncerten azt érezhetjük, a dalok nemcsak megszólalnak, de egyenesen minket szólítanak meg, hogy megszületett az a bizonyos mágikus pillanat, az élőzene varázsa. A több nyelven írott dalokban bátran keverednek a stílusok: pop, jazz, francia sanzon, de a klasszikus zene és a világzene is fel-felbukkan. A dalok legtöbbször személyes történeteket dolgoznak fel, társadalomkritikusak, tükröt tartanak elénk, de magukkal is ragadnak. Csemer Boglárka hangjában egyszerre lehet felfedezni a finom nőiességet, a gyermeki játékosságot és azt a határozott nőt, akivé az évek során érett.
A Boggie produkciót a külföldre való nyitás erős vágya hívta életre 2013-ban. Az ötlet nagyon „bejött”: 2014-ben a Parfüm című videoklip bejárta a világot. Azóta a zenekar több európai városban koncertezett, meghívták külföldi zenei fesztiválra, Amerikában is járt, a 2015-ös DAL című televízióműsor győzteseként pedig Bécsben képviselte hazánkat a 60. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Az anyaság új inspirációt adott az énekesnőnek: 2016-ban 3 címmel saját kiadásban jelentette meg harmadik szerzői nagylemezét. Az új albummal 2018-ban a világ egyik legjelentősebb zenei showcase-fesztiválján, az SXSW-en is szerepelhetett Texasban. A koncert helye és időpontja: Müpa, Fesztivál Színház, június 24.

Bővebben...

Ma már egyre kevésbé meglepő, ha a jazzéletben egy hölgy kiemelkedő hangszeres tudásról tesz tanúbizonyságot. Ahhoz azonban már különleges képességek birtokában kell lennie, hogy például Beyoncé csupa nőből álló turnézenekarának állandó szaxofonosává váljon. A 2000-es évek eleje óta aktív Tia Fuller ezenfelül dolgozott még Esperanza Spaldinggal, Dianne Reeveszel és Nancy Wilsonnal, legújabb, 2018-as Diamond Cut („Csiszolt gyémánt”) című lemezén pedig olyan nagyságok kísérik, mint Dave Holland és Jack DeJohnette, a produceri feladatokat pedig Terri Lyne Carrington vállalta.
Fuller mindezen túl jazzoktatóként is fontos feladatot vállal: a patinás Berklee College of Music főállású professzora. Szerepelt televíziós műsorokban, egyebek közt az Oprah Winfrey Show-ban, a Today Show-ban, a Good Morning Americában, fellépett a BET Awards, az American Music Awards és a Grammy Awards díjátadó gáláján, Beyoncé zenekari szólistájaként pedig a Fehér Házban is játszott Barack Obama elnöknek. Lemezei egyre nagyobb elismeréseket aratnak: a 2010-es Decisive Steps két héten át a JazzWeek első helyezettje volt, és a kiadvány a legjobb jazzalbum cím várományosának is megszavazta. A 2012-es Angelic Warriorról a Wall Street Journal és a New York Times is lelkesen írt, és a Jazz Education Journal, a JazzTimes és a DownBeat címlapján is szerepelt. Kvartettjével bejárta már Afrika és Európa több országát, a legnevesebb klubokban és koncerttermekben zenélt, köztük a Lincoln centerbeli Dizzy's Club Coca-Colában. Fuller budapesti koncertje május 5-én lesz a Müpa Fesztivál Színházában.

Bővebben...

A Stunt kiadó gondozásában február 22-én kerül a boltokba Alvin Queen Magyarországon is több alkalommal fellépett dobos Oscar Peterson-emlékalbuma, az O. P. Queen és Peterson nemcsak játszott együtt, de barátok is voltak. A dobos tribute-lemezén két dán muzsikussal, a bőgős Ida Hviddel és a zongorista Zier Romme-val dolgozik.

 

Bővebben...