•  

  •  

  •  

  •  

  •  

 

A komikus kedvence: Billy Crystal Remembers Billie Holiday

 

Bár a műfaj százéves története egyáltalán nem szűkölködik tragikus fordulatokban, nem sokan vannak akikre találóbb lenne a „született vesztes” jelző, mint Billie Holiday-re. Koldusszegény, fekete tinédzserszülők gyermekeként született 1915-ben. Apja – maga is zenész – soha nem törődött a családjával, így a kislány a legnagyobb nyomorban nőtt fel. A 20-as évek Amerikájában feketének lenni aligha volt jó indítás. Csekély iskoláztatás, javítóintézet, erőszak és prostitúció jutott osztályrészéül. De a veleszületett muzikalitás a zugkocsmák és kétes hírű klubok világában is felszínre tört. Sok más jazzóriás felfedezője, John Hammond talált rá Harlemben és indította el a fényes, de rögös pályán. A korabeli fekete lét kiszolgáltatottsággal és megaláztatásokkal teli gettó világából eljutott a koncertpódiumok magaslataira és senkivel össze nem vethető előadói varázsának minden nemzedék tisztelettel adózik.

Ezúttal egy népszerű amerikai komikus – Billy Crystal – emlékezik meg Holiday művészetéről kedvenc felvételeinek egy csokorba gyűjtésével. A neves impresszárió és jazz szakértő Milt Gabler unokaöccseként közvetlen közelről követhette Holiday pályáját. Ezeken az 1939 és 45 között készült Commodore felvételeken Holiday legjobb formáját hozza, hiszen fizikuma még nem romlott le, hangja erőteljes, szövegmondása világos. A remek 15 dal egyike a híres „botránykő” a Strange Fruit, amely 1939. áprilisában földrengésszerű hatást váltott ki, hiszen a fán hintázó furcsa gyümölcs egy meglincselt néger holtteste… A 78-as „normál” lemez másik oldalán a Fine and Mellow c. blues volt, amit szintén „beválogatott” Billy Crystal. No és persze a God Bless the Child, a Don’t Explain és a többi Holiday sikerszám. Egy nagy egyéniség kiemelkedő művészetének gyöngyszemei a hódolat eme újabb dokumentumán.

Márton Attila

.