Marcin Oleś feat. Chris Speed, Simon Nabatov and Bartlomiej Brat Oleś: Walk Songs
****
Marcin Oleś and Bartlomiej Brat Oleś feat. Erik Friedlander, Michael Rabinowitz and Emmanuelle Somer: Chamber Quintet
****
Marcin Oleś and Bartlomiej Brat Oleś featuring Theo Jörgensmann: Live In Poznań 2006
****
Bartlomiej Brat Oleś / Kenny Werner / Marcin Oleś: Shadows

A Fenommedia eredetileg grafikai stúdió volt, a CD-kiadás a cég újabb tevékenységének számít. Az eredeti vállalkozás jellegének megfelelően a kiadványok művészien kivitelezettek, a tokok esztétikai igényessége a Winter & Winter, s még inkább a nálunk kevésbé ismert erlangeni Meta Records gyönyörű papírtokjaival vetekedik.

De mi a helyzet a belbeccsel? A kiadó elsősorban az Oleś-fivérek zenei elképzeléseinek ad hátteret, akik a 30-as lengyel jazzgeneráció legkreatívabb alakjai közé tartoznak. A bőgős Marcin és a dobos Bartlomiej „Brat” Oleśt a magyar közönség is megismerhette, ha április 28-án elzarándokolt Győrbe, ahol a fivérek a szlovén Jan Kus tenorszaxofonossal léptek színpadra trióban. A hármas formáció amúgy is kedves felállása a krakkói testvérpárnak: 2003-ban például Mikolaj Trzaska társaságában készítették el a Danziger Strassenmusik című kísérleti albumot, melyen a szaxofon-bőgő-dob triót utcazajok egészítették ki, hogy a zene végül Ornette Coleman Lonely Womanjében csúcsosodjon ki. Ugyancsak 2003-ban David Murray-vel is felvettek egy élő trióelőadást Krakkóban. A fivérek mára olyan nemzetközi hírnevet szereztek maguknak a szakmában, hogy egyes cikkek együtt emlegetik őket a jazztörténet legjelentősebb ikerpárjaival: Johnny és Baby Dodds-zal, Butch és Wilber Morrisszal, az Adderley-fivérekkel és a Farmer-testvérpárral.

Az említett albumokhoz a Fenommedia-lemezek közül a koncertsorozat első darabja, a Live In Poznań áll a legközelebb, mely egyben az Oleś-testvérek és Jörgensmann korábbi közös lemezének (Directions) is szerves folytatása. A német fúvós a Dolphy-iskola egykori növendéke, s a generációs eltérések ellenére tökéletesen megérteti magát a két lengyellel. Közös játékukban talán a szabad improvizációk lírizmusa a legfeltűnőbb jelenség. A basszetklarinét és a vonóval kezelt bőgő együttes alkalmazása (Menace) felerősíti a koncert kamarajazz-jellegét, máshol már-már swingel a trió. Finom, vájt füleknek való zene, akárcsak a még több zenei különlegességet kínáló, Britten oboára és vonóstrióra írt Fantáziája által inspirált Chamber Quintet, mely a testvérpár kortárs zenei érdeklődéséről árulkodik. A lemez három vendége közül Erik Friedlandert, a világ talán egyetlen „jazzcsellistáját” ismerheti legjobban a magyar közönség. A csellót az oboa-fagott kettős egészíti ki, két igen intellektuális művésznek köszönhetően. Rabinowitz például ma alighanem az egyes számú jazzfagottos a világon, aki hibátlanul képes swingelni a kettősnáddal fújt hangszeren (ld. Ocean Eyes című lemezét), de az Oleś-album kamaradarabjaiban is bizonyítani képes, hogy a „búgósíp” nem csupán free lemezek kísérőhangszereként (Karen Borca) alkalmazható.

A fúvósokkal felvett újabb Oleś-lemezek közül nekem a Walk Songs tetszik a legjobban. A Marcin által jegyzett CD a felületes hallgató számára a leghagyományosabb soundot kínálja a három felvétel közül, de Chris Speed tenorjátéka minduntalan rácáfol e benyomásra. Bátran állítható, hogy a lengyelek által alkalmazott fafúvósok közül épp ő rugaszkodik a legmesszebb a tradicionális hangzásoktól (ld. az Evil’s Eyes középrészét), Budapesten Uri Caine klarinétosaként már bizonyította nem-mindennapi képességeit, de a Walk Songs-on végképp meggyőző teljesítményt nyújt. Az orosz Simon Nabotov ugyancsak kiváló választás, bár szólói nem annyira excentrikusak, mint a szaxofonoséi.

Brat Oleś zongorás triólemeze hosszú művészi készülődés eredménye lett. A komponistának is elsőrangú dobos Kenny Wernerben az egyik legmélyebben gondolkozó pianistát nyerte meg vállalkozásához. Werner mindent tud a modern improvizatív zenéről, igen artisztikus zongorista, és zenepedagóguskéntEffortless Mastery című könyvében (és oktató DVD-jén) azt magyarázza el haladó növendékeinek, illetve a koncertezni vágyó olvasóknak, hogyan háríthatják el előadás közben az improvizatőrt hátráltató legsúlyosabb akadályokat (stressz, túlzott szabálykövetés stb.). Aki a Werner-módszer megvalósítását magától a szerzőtől akarja hallani, kövesse végig a Shadows felvételeit. A vállalt etalon itt Bill Evans életműve, s az egyéni hangú zongorista irányításával felvett album hajszál híján remekműnek nevezhető. A lengyel kísérők itt is példásan szerények, egyetlen dobszóló tarkítja a felvételt. AShadows valószínűleg az Oleś-fivérek eddigi főműve.

Máté J. György