A Budapest Jazz Club augusztusi programja
2015. augusztus 5. (szerda)
20:00 Voice & Guitar: Micheller Myrtill & Pintér Tibor Duo
22:00 BJC Summer Jam
2015. augusztus 7. (péntek)
22:30 BJC Jam Session: Oláh Krisztián Trió
2015. augusztus 8. (szombat)
20:00 Gereben Zita Quintet
Július 10-én került a boltokba a pianista Wayne Horvitz új lemeze Some Places Are Forever Afternoon címmel. A tizenkét számból álló gyűjtemény Richard Hugo (1923-82) költőnek állít emléket, akinek a versei a lemezhez mellékelt füzetben is olvashatók. Horvitz CD-jén Ron Miles játszik kornetten, Eric Eagle dobol, Keith Lowe bőgőzik, Sara Schoenbeck fagottozik, Peggy Lee csellózik és Tim Young gitározik. Horvitz nemsokára a Seattle Symphonyval is fellép egy produkcióban, ahol Bill Frisell lesz a gitáros.
Huszonhét évvel az eredeti megjelenés után kiadták CD-n a Last Exit együttes egyetlen albumát, azIron Path-t (ESP-Disk). A CD-kiadást augusztusban az új vinyl-nyomat követi majd. A Last Exit all-star zenekar volt, melyben Sonny Sharrock gitározott, Peter Brötzmann szaxofonozott, Bill Laswell basszusgitározott és Ronald Shannon Jackson dobolt. Free koncertjeiket egyetlen lemezük követte, melyet 1988-ban szinte teljes értetlenség fogadott. 2015-ben talán lesz már értő közönsége az absztrakt heavy metalt nyugtalanító ambienttel ás szabad improvizációval keverő hibrid muzsikának.
Július 6-án New York-ban elhunyt Masabumi Kikuchi zongoraművész. Hetvenöt éves volt. Halálát koponyaűri vérömleny okozta. Kikuchi Tokyóban született. Fiatalon játszott Lionel Hampton és Sonny Rollins csapataiban, majd az 1960-as évek elején szerepelt először lemezeken – Toshiko Akiyoshi és Charlie Mariano oldalán. Sok más zenésszel is fellépett, például Woody Herman, Helen Merrill, Mal Waldron, Joe Henderson, McCoy Tyner, Miles Davis, Billy Harper, Hannibal Lokumbe, Gil Evans és Elvin Jones együtteseiben, de saját lemezeket is készített. Leghíresebbek azok az albumai, melyeken Gary Peacockkal és Paul Motiannel alkot triót.
Huszonhatodik alkalommal rendezik meg augusztus 7-9. között a nyugati part egyik nagyszabású zenei fesztiválját, a San Jose Jazz Summer Festet. Több mint száz műsorszámmal várják a közönséget. Az előadók tizenhárom különböző színpadon lépnek fel. Képviselteti magát a jazz, a funk, a latin zene, a blues és még néhány műfaj. Az előadók között lesz John Pizzarelli, Jimmy Heath, Eddie Palmieri, a Sax Appeal with Javon Jackson, valamint a Terri Lyne Carrington’s Mosaic Project.
A Wall Street Journal július 7-i számában Martin Johnson újságíró írt cikket a kései Ellingtonról egy most megjelent kiadvány (Duke Ellington & His Orchestra: The Conny Plank Session) kapcsán. A lemez egy 1970-ből származó, Kölnben felvett sessiont tartalmaz: a hat számból négy eddig kiadatlan volt. A német producer (Connie Plank) elsősorban popegyüttesek lemezein dolgozott, de alkalmanként a jazz vizeire is átevezett, és a német free jazz úttörőinek (Alexander von Schlippenbach, Peter Brötzmann) kiadványait is segítette munkájával.
A Louis Armstrong House Museum és a Louisiana State Museum közös vállalkozásban rendezi meg a Satchmo: His Life in New Orleans című kiállítást abból az alkalomból, hogy épp száz évvel ezelőtt, 1915-ben volt a trombitás-énekes első hivatalos fellépése New Orleansban. Armstrong önéletírása szerint barátjának, Buddy Martinnak köszönhette a lehetőséget, hogy végre közönség előtt mutathatta meg, hogyan játszik a kornettjén.
Június 21-én Bostonban elhunyt Gunther Schuller Pulitzer-díjas zeneszerző, a Third Stream fogalom meghonosítója a jazztörténetben. A nyolcvankilenc éves művész halálát leukémia okozta. Az 1925-ben New York-ban született Schuller hatévesen egy német bentlakásos iskolába került, de Hitler hatalomra kerülését követően a szülei hazavitették Amerikába. Apja évtizedeken át a New York Philharmonic hegedűse volt, fia pedig a franciakürt ifjú mestere lett. Tizenöt évesen már az American Ballet Theatre-rel, majd a Cincinnati Symphony Orchestrával, illetve a Metropolitan Opera Orchestrával lépett színpadra. Schuller első jelentősebb kompozíciójának ősbemutatója 1945-ben hangzott el (First Horn Concerto). Az előadáson ő maga szólózott franciakürtön. Schuller Duke Ellington zenéjének hatására szerette meg a jazzt. Első érdemleges fellépése Miles Davis zenekarában volt (1949-1950), így részt vett a Birth of the Cool lemezen is. 1955-ben Jon Lewis zongoristával megalakította a Modern Jazz Society-t, mely hamarosan Jazz and Classical Music Society néven folytatta tevékenységét. Ugyancsak ők ketten alapították a Lenox School of Jazzt Massachusetts államban, ahol Ornette Coleman is fellépett 1959-ben. Schuller több híresség (Charles Mingus, Ornette Coleman, Eric Dolphy, Dizzy Gillespie) együtteseiben játszott, de a 60-as években már inkább a komponálás és az oktatás kötötte le energiáit. 1962-ben publikálta első szakkönyvét Horn Technique címmel. 1989-ben ő mutatta be a Lincoln Centerben Mingus utolsó művét, az Epitaph-ot. 1990-ben David Bakerrel megalapította Washington, D.C.-ben a Smithsonian Jazz Masterworks Orchestrát. A Third Stream fogalmát először 1957-ben alkalmazta, de csak 1967-77 között dolgozta ki. Ő irányította a GM Recordings lemezkiadót is, mely többek között Jim Hall, Joe Lovano és a Kronos Quartet lemezeit adta ki. Schuller 1968-ban könyvet publikált a korai jazzről, majd 1989-ben újabb jazztörténetet jelentetett meg a swingkorszakról. 2011-ben publikálta emlékiratait.
Szeptember 18-án kerül a boltokba Erroll Garner The Complete Concert By the Sea című, három CD-ből álló box setje, a világhírű lemez teljes kiadása abból az alkalomból, hogy hatvan évvel ezelőtt hangzott el az eredeti koncert. A digitalizált kiadvány producere Geri Allen és Steve Rosenthal. Az új albumra nemcsak a már ismert anyag kerül rá, hanem tizenegy eddig publikálatlan szám, valamint interjúk a három muzsikussal az 1956-os koncertet követő órákban.
A Down Beat jazzmagazin idei – hatvanharmadik éve megrendezett – kritikusi szavazása szerint Vijay Iyer zongorista lett az év jazzmuzsikusa. Ráadásul a pianista triója (bőgő: Stephan Crump, dob: Marcus Gilmore) kapta az év legjobb jazz-zenekarának járó elismerést. Az év jazzlemeze Rudresh Mahanthappa Bird Calls-a (ACT) lett. Mahanthappa kapta ezen kívül az év altszaxofonosának és „Rising Star” komponistájának járó elismerést (a magazin a feltörekvő, minél több figyelmet érdemlő zenészeket nevezi rising starnak). A legjobb komponistájának és arranzsőrjének Maria Schneidert választották. Darcy James Argue Secret Society zenekara lett az év big bandje. Egyéb győztesek: Ambrose Akinmusire (trombita), Kenny Barron (zongora), Christian McBride (bőgő), Steve Turre (harsona), Wayne Shorter (szopránszaxofon), Joe Lovano (altszaxofon), Gary Smulyan (baritonszaxofon), Anat Cohen (klarinét), Brian Blade (dob), Regina Carter (hegedű), Gregory Porter és Cécile McLorin Salvant (ének), Zakir Hussain (ütőhangszerek), Gary Burton (vibrafon), Stanley Clarke (basszusgitár). Az év zenetörténeti lemezkiadványa John Coltrane 1966-os Offering: Live at Temple University (Impulse!/Resonance) című kiadványa lett. 2015 legjobb jazzlemez-kiadójának az ECM-et ítélték, és a kiadó veterán producere, Manfred Eicher is első lett a maga kategóriájában. A magazin „pantheonjába” (Hall of Fame) Lee Konitzot választották be a kritikusok.
Július 1-én lett volna százesztendős a modern chicagói blues egyik atyja, Willie Dixon. Ezen a napon emlékkoncerttel tisztelegtek a kiváló dalszerző, producer és zenész előtt. Az eseményen fellépett Melvin Taylor gitáros és a Taylor Made Band. Dixon több mint 500 saját dalt írt, ezzel ő számít az egyik legtermékenyebb bluesszerzőnek Amerikában. Dalait feldolgozta például a Fleetwood Mac, a Led Zeppelin, Elvis Presley és Eric Clapton. Dixont 2004-ben beválasztották a Grammy-díjasok Panteonjába. Az emlékkoncerten fellépett Melvin Taylor a Pinetop Perkins Legendary Blues Band tagjaként lett ismert zenész. Eddig kilenc saját lemezt adott ki.
Június 30-i kezdettel huszonöt, eredetileg a Xanadu Records gondozásában megjelent, a 70-80-as években készült lemezt ad ki az Elemental Music. A sorozat a Xanadu Master Edition Series címet viseli majd. Az előadók névsora magáért beszél: Jimmy és Albert Heath, Barry Harris, Dexter Gordon, Kenny Barron, Joe Farrell, Charles McPherson, Al Cohn, Cecil Payne, Duke Jordan, Sonny Criss, valamint Bob Berg és mások. Don Schlitten producer 1975-ben alapította a Xanadut. Korábban a Signal, Prestige, MPS, RCA, Onyx, Cobblestone és Muse lemezkiadóknál dolgozott.
Június 21-én kezdődik a 13. Lamantin Jazzfesztivál és Improvizációs Tábor Szombathelyen. A számos magyar előadó (Syrius Legacy, Binder Quartet, Premecz-Gyárfás Trió stb.) mellett David Friedman vibrafonos lesz a fesztivál külföldi sztárvendége, aki ezúttal Szőke Nikoletta kvartettjével áll színpadra. A fesztivál során egy egész napot a bluesnak szentelnek a szervezők.
A vinyllemezek (vagy ahogy Magyarországon tévesen mondani szokták: a bakelitek) reneszánszára a lemezkiadók is rekordsebességgel reagáltak. A jobb lemezboltokban nemcsak nagy klasszikusok, hanem kortárs jazzlemezek is bő választékban állnak a gyűjtők rendelkezésére. Az ECM például négy újabb kiadványát kínálja az LP-k iránt érdeklődők figyelmébe: Chris Potter Imaginary Cities, a Vijay Iyer Trio Break Stuff című kiadványa, Mathias Eick Midwestje, valamint Jakob Bro Gefion című gyűjteménye vár a vásárlókra.
A HBO tévécsatorna néhány héttel ezelőtt mutatta be Queen Latifah főszereplésével a Bessie Smith életéről szóló új filmet. A legendás jazz- és bluesénekes életében nem is álmodhatott országos sikerről. 1937-ben halt meg, még azelőtt, hogy a jazzújságírás speciális zsurnaliszta tevékenységként elterjedt volna Amerikában. Smith halálakor mintegy 160 felvételt és egy zenés filmet hagyott az utókorra. Feljegyzéseket nem készített, naplót sem vezetett. Először a Columbia Records irányította rá a figyelmet 1940-ben, az első reissue-programjuk keretében. John Hammond és George Avakian producer érdeme, hogy Smith életműve reflektorfénybe került. Ő énekelt a négy Hot Jazz Classics lemez egyikén. Az énekesnő kanonizálása újabb – döntő – stádiumba jutott tíz évvel később, amikor Avakian LP-formátumban is közzétette a dalait. 1960-ban Edward Albee drámát írt Smithről (The Death of Bessie Smith): e mű alapja az az 1937-ből származó pletyka volt, miszerint déli rasszisták tudatosan elmulasztottak időben orvosi segítséget nyújtani az autóbalesetet szenvedett néger énekesnőnek. A pletykát a DownBeat 1957. október 17-i számában cáfolta meg George Hoefer.